“Valahol ott találkozik a két kultúra, ahol mi is” – Interjú Sipos Eszterrel, a Cafe Mandala megálmodójával

Székesfehérváron van egy egyedülálló kávézó, ahol kellemes indiai zene mellett különleges teák, kávék és desszertek fogadják az oda betérőket. Eszter – aki indiai származású párjával hozta létre a kávézót – mesél a kávézóról és a két kultúra találkozásáról, valamint kedvenc indiai történetét is megosztja veletek.

 

Eszter, mi volt a célotok a Cafe Mandala létrehozásával?

Nagyon sok célunk volt vele. Egyrészt szerettünk volna újdonságot hozni. Előzőleg volt lehetőségünk a világ több pontján tanulni, és úgy gondoltuk, hogy szeretnénk kamatoztatni ezt a tudást, amellyel rendelkezünk. Másrészt a szenvedélyünket is szerettük volna kiélni. Mert ha az ember másnak dolgozik, olyankor sokszor hiába vannak új ötletei, azok nem feltétlenül valósulnak meg, és mi mindenképpen szerettünk volna magunknak egyfajta alkotói szabadságot. Főleg azért, hogy létrehozhassunk különleges dolgokat, kísérletezhessünk, és akár teljesen új ízeket ismertethessünk meg az emberekkel. Mindezt pedig olyan körítésben képzeltük el, hogy már maga a miliő segítsen ezt átadni. Azt szerettük volna, hogy elég kényelmes legyen a környezet ahhoz, hogy az emberek nyugodtan leülhessenek, pihenhessenek és nyugodtan beszélgetni tudjanak, és természetesen ehhez az ételek és az italok is hozzájáruljanak.

Mikor jött a gondolat, hogy a kávézó teret adjon rendezvényeknek is?

Mindenképpen szerettünk volna egy olyan helyet, ami teret és inspirációt ad másoknak is. Az emberek egyre nyitottabbak, sokszor úgy vannak vele, hogy keresnek valamit, de még nem tudják, hogy mit. Két-három hónappal a nyitás után már elkezdtünk a témákon gondolkodni, illetve elkezdtük megkeresni a megfelelő szakembereket. Eddig mindenki nagyon pozitívan fogadta a megkeresést. Egyedül a mantrakoncerteket nem tudtuk még megvalósítani, a hely méretéből adódóan. Közben folyamatosan dolgozunk azon, milyen témákat lehetne még érinteni. Egyébként már eljutottunk oda, hogy ennek híre ment és egyre többen keresnek fel minket, hogy szeretnének előadást tartani. Ezeknek az együttműködéseknek köszönhetően rengeteg mindenkinek tudtunk helyet és teret biztosítani, legyen szó anyukákról, vállalkozókról vagy egészségtudatos emberekről, hogy ők is fejlődhessenek és inspirálódhassanak.

 

Mit gondolsz, milyen kapcsolódásai vannak az indiai és a magyar kultúrának, és ez hogyan jelenik meg a ti esetetekben?

Ez azért is érdekes, mert eredetileg, amikor elkezdtük tervezni a kávézót, egyáltalán nem akartunk indiait. Kicsit tartottam tőle, hogy az emberek hogyan fogadnák. Amikor meglett a hely, és szóba került a stílus, nagyon gyorsan kiderült, hogy nem akarunk elmenni az indiai irányba, például színes szőnyegekkel és rengeteg dísszel. Természetesen szerettük volna, ha valamilyen módon azért megjelenik ez a vonal, a párom származása miatt is. Aztán ahogy telt az idő, egyre nagyobb teret vett át, mint mi azt elsőre gondoltuk volna. Sőt, az emberek el is várták tőlünk. Természetesen mindez nem esett nehezünkre, de meghagytuk a minimalista stílust, egy kis keleti eleganciával fűszerezve. A pontot az i-re egyébként a párom fotói tették fel, amelyek a mai napig a legnépszerűbb díszei a kávézónak. A falon található fényképek mindegyikét ő készítette Indiában, ráadásul rokon gyerekekről.

Valahol ott találkozik a két kultúra, ahol mi is. Mindketten nagyon büszkék vagyunk a származásunkra, és tiszteljük egymás – egyébként rendkívül gazdag – kultúráját.

Az életünket is úgy rendeztük be, hogy ezt a kettőt „összehúztuk.” Nem szerettük volna, hogy valamelyik irányba is elbillenjen a mérleg, nagyon tudatosan tartjuk az egyensúlyt. Ez kiterjed nálunk az ételekre, a vallásra és a szokásokra. Például úgy, hogy egyik nap indiai ételt eszünk, a másik napon pedig magyart. Valahogy így történt a kávézónál is: megjelentek az indiai dolgok, de behoztuk azt is, ami az itteni ízlésnek megfelel.

Az indiai mesék és mítoszok tárháza rendkívül gazdag. Van kedvenc indiai szimbólumod vagy történeted?

Van egy indiai mesekönyvem is, amiben rengeteg mese szerepel. A kedvenc történetem pedig Ganésáról szól. Ő egy félisten, mégis úgy tisztelik Indiában, mint egy istenséget. Az akadályok elhárítójaként ismert: ha azt szeretnénk, hogy valami gördülékenyen menjen, akkor hozzá kell imádkozni. A története nagyon érdekes, és egyben morbid. Ez volt az első mítosz, amit a hinduizmussal kapcsolatban tanultam, és nagyon megmaradt bennem. Ganésának saját édesapja vágta le a fejét, méghozzá puszta félreértésből. Ugyanis az édesanyja várandós volt a fiúval, amikor az apja elment a háborúba, és mire visszatért, Ganésa már felnőtt férfi volt. Az édesanyja éppen fürdőzött, miközben fia őrt állt, és nem akarta beengedni hazaérkező apját, mert nem ismerte őt. Az apa dühében levágta Ganésa fejét. Amikor megtudta, hogy a fiáról van szó, kiadta parancsba, hogy gyorsan hozzák elé az első élőlény fejét, amit meglátnak, ami pedig egy elefánt volt. Így lett Ganésának elefántfeje.

Hol lehet megtalálni benneteket?

Székesfehérváron a Kossuth utca 11. szám alatt található a kávézó (jelenleg a járvány miatt zárva). Honlapunk: http://cafemandala.org/, Facebookon is megtaláltok minket (Cafe Mandala), Instagramon pedig cafemandala_szfvar néven vagyunk jelen.

91985236_3002450013150030_6424242125205929984_n

5 tipp, hogyan találj rá az erőforrásaidra

Miért jó, ha tisztában vagy az erőforrásaiddal? Mert ha például nehézségek esetén kibillensz az egyensúlyodból, annál hamarabb visszatalálsz az “alapjaidhoz.” Kipróbált, gyakorlati módszereket olvashatsz, amelyek segítségével olyan erőforrásaidra is rátalálhatsz, amelyeket lehet, hogy eddig nem is gondoltál annak.

amy-treasure-4aSCchQ1hzk-unsplash (2)

Gondolkodtál már azon, hogy mi szükséges számodra ahhoz, hogy kiegyensúlyozottnak érezd magad? Azt tapasztaltam, hogy nagyon meghatározó ezzel kapcsolatban, hogy mennyire vagy tisztában mindazzal, ami erőt, lelkesedést és motivációt ad számodra. A saját életemben, de a foglalkozásokon, konzultációkon is azt látom, hogy ha sikerül rátalálni az akkumulátorainkra, sokkal könnyebb a célok és az álmok felé haladni. Ugyanis rengeteg erőt nyerhetünk belőlük. Következzen néhány ötlet, amelyek alapján te is rátalálhatsz a saját erőforrásaidra.

1.) Emlékezz vissza olyan időszakokra az életedben, amikor nehézségekkel találtad szembe magad és muszáj volt újratervezned vagy változtatni az addig megszokott dolgokon. Mi vitt akkor előre? Az, hogy egy új szemléletmódot alakítottál ki? Vagy a rugalmasságod, hogy tudtál alkalmazkodni, felismerted a lehetőségeket? Mire támaszkodtál? Milyen felfedezéseket tettél? Ezek mind olyan erőforrások, amelyekre máskor is tudsz alapozni. Mind-mind értékes tapasztalatok számodra, amelyek mindig fontos erőforrásaidként állnak a rendelkezésedre.
A Szépség és a Szörnyeteg című mesében Szépség, amikor a palotába került, félt az új helyzettől, legfőképpen a Szörnyetegtől. De ahogy egyre több időt töltött olvasással a könyvtárszobában és egyre inkább hajlandó volt megismerni a Szörnyet, rájött, hogy valójában nem is olyan borzalmas, mint amilyennek gondolta. Ehhez azonban új szemléletmódra és bátorságra volt szüksége, őt például ez vitte előre az elsőre nehéznek tűnő helyzetben.

2.) Fontos erőforrást tudnak jelenteni a kapcsolatok is. Gondolj arra, hogy például mennyire biztos pontot tud jelenteni, ha akár az éjszaka közepén is felhívhatsz vagy megkereshetsz valakit a problémáddal. A családtagok, rokonok, barátok, támogatók, mentorok is fontos erőforrások lehetnek. Kik azok, akik melletted állnak, vagy akiktől sokat tanultál és akik támogatnak?

3.) Vannak olyan könyvek, amelyek különösen nagy hatással voltak rád? Mert egy olyan idézet volt benne, ami pont átlendített egy nehézségen vagy pedig éppen összeállt a kép a hatására valamivel kapcsolatban? Van olyan könyv vagy idézet, ami segít eligazodni, ha nem találod a kiutat vagy a megoldást? Ami szolgált már iránytűként számodra, és amihez rendszeresen visszatérsz, ha emlékeztetőre van szükséged? Ha szeretnél listát készíteni róluk, amelyet bármikor elő tudsz venni, ha szükséged van rá, a Mesetársalgó zárt Facebook-csoportban megtalálod a letölthető ingyenes segédanyagot hozzá.

A könyv a legnagyobb varázslat, minden csoda benne van, ami eddig volt s ami ezután lesz… mert aki olvas, az szabad lesz, megismerve mások gondolatait, szabadon választhat, kialakíthatja a saját gondolatait, összemérheti őket, veszthet és győzhet, okulhat és javíthat, ahogy méltó az emberhez. (Csukás István)

giulia-bertelli-_jCMem7O2v4-unsplash

4.) Gondolj az álmaidra és a céljaidra! Hogy miért erőforrások? Mert amikor rájuk gondolsz vagy amikor elképzeled, hogy eléred őket, mindez rengeteg energiát tud adni. És ez fog később aztán lelkesíteni és tettekre sarkallni. Hamupipőkének az volt az álma, hogy ő is elmehessen a bálba. Ezért minden erejét mozgósította: szorgalmasan dolgozott, segítséget talált és kreatívan felismerte a páratlan lehetőségeket. Végül pedig el is jutott a bálba.

5.) Mi a te “szupererőd”? Mi az, amiről tudod, hogy nagyon jó vagy benne? Mi az, amire általában téged szoktak megkérni akár otthon, akár a munkahelyeden, mert mindenki tisztában van vele, hogy te értesz hozzá a legjobban? Ez a tudás, képesség vagy tehetség is fontos kincs az erőforrások szempontjából. Ha még inkább szeretnél tisztában lenni az értékeiddel, a Fedezd fel a kincseidet e-bookban számos ötletet és gyakorlatot osztok meg azzal kapcsolatban, hogyan találj rá a saját kincseidre.

Ez még csak néhány módszer volt a sok közül, hogyan tudatosítsd az erőforrásaidat, amelyekre alapozni tudsz. Ne feledd, nap mint nap új erőforrásaidra is rátalálhatsz, ha nyitott szemmel jársz. A következő lépés pedig az, hogy szánj időt olyan tevékenységekre, találkozásokra, amelyek örömöt és erőt adnak számodra. Ezáltal olyan alapvető egyensúlyra tudsz szert tenni, amely a mindennapokban is érezhető lesz.

Milyen kedves alkotások!

Erdő-mező állatait és növényeit festi meg Réti Anita, akinek letisztult, pici motívumai egyből meghódítják a szíveteket. Mesél arról, hogy honnét ered a természet iránti szeretete, hogyan talált rá a festésre és mi adja számára az ihletet. Nem maradhatnak ki természetesen a gyerekkori kedvenc meséi sem, és kislánya kedvenc altatódalait is megosztja veletek.

 

Anita, mikor kezdtél el érdeklődni a festés iránt?

Gyerekkoromban sokat rajzoltunk a nővéremmel, leginkább erdőt, állatokat, de őszinte leszek, festeni sosem szerettem, mert sosem lett olyan részletes és szép a végeredmény, mint ceruzával, inkább csak egy összefolyt paca.

Két éve, amikor az esküvőnkre készültem, akkor találtam ki, hogy milyen kedves lenne, ha kézzel festett kedvesség kártyák lennének elszórva az asztalokon. Akkor leültem és a Milyen kedves logón is szereplő egyszerű kis zöld koszorúkat festettem, amikbe aztán üzeneteket írtam. Annyira megtetszett, hogy milyen aranyos és pici dolgok születtek a kezeim között, hogy utána alig vártam, hogy újra festhessek valamit. Szóval innentől már abba se hagytam és elkezdtem más növényeket, virágokat is festeni, majd szépen jöttek az állatok is.

Könnyen rátaláltál a saját stílusodra?

Ami azt illeti, sosem keresgéltem vagy gondolkodtam a stílusomon, szeretem az apró, pici, aranyos dolgokat, meg a növényeket, állatokat, így nem is volt kérdés sosem, hogy miket fessek. Szeretem, ha valami egyszerű és tiszta, szerintem ezért fehér a legtöbb képemnek a háttere vagy áll általában egymagában egy motívum a képeimen, nem pedig egy zsúfolt dzsungel vagy állatkert. Emellett inkább a madarak, erdei állatok vonzanak, vagyis sokkal szívesebben festek meg egy harkályt, rókát vagy mókust, mint mondjuk egy oroszlánt vagy egy delfint.

Az alkotásaidon főként a természet, azon belül is a madarak és a növényi motívumok jelennek meg. Mesélnél arról, mit jelent számodra a természet szeretete?

Erdő, mező mellett nőttem fel, rengeteget játszottunk kint gyerekkoromban, bóklásztunk reggeltől estig a házunkkal szemközti mezőkön, szántóföldeken és gyűjtöttük a különböző bogarakat, virágokat. Nagyon szeretek kint lenni, kirándulni, hallgatni a madarak csicsergését, ezek töltenek fel igazán.

A természet mellett mi ad még számodra ihletet és mi motivál az alkotásban?

Egy utazás akár, közös emlékek, de a hétköznapokban is sok minden adhat ihletet, ha nyitott szemmel járok. Arról ugyan eddig nem osztottam meg semmit, de itthon több kisebb szösszenetet is készítettem már a férjemnek a közös utazásainkról.

Van egy kislányod, aki még elég pici. Mennyire tudsz időt szánni mellette a festésre?

Janka szerencsére nagyon jó baba, sokat alszik, úgyhogy ha épp elengedem, hogy tökéletes rendben csillogjon a ház, le tudok ülni pár órára festegetni is. Sajnos ez mostanában kicsit háttérbe szorult, de már rászóltam magamra, hogy vegyem lazábban a dolgot és szánjak időt erre a fajta kikapcsolódásra is.

A gyerekkori kedvenc mese üzenete valamilyen formában gyakran visszaköszön a későbbi életszakaszaink során is. Neked volt kedvenc meséd?

A Macskarisztokraták és a Susi és Tekergő mindenképp. Nagyon sok mesekönyvet szerettem, de talán a Tesz-Vesz város könyvek voltak a kedvenceim, meg később Luis Sepúlvedától A ​sirályfióka esete a macskával, aki megtanította repülni.

Van most aktuális kedvenc gyerekkönyvetek, mondókátok vagy éneketek?

Kedvenc még nem nagyon van, még én döntöm el mit mesélek, éneklek Janának.  Előkerültek már a régi mesekönyveink, azokból szoktunk neki mesélni, de számomra újakat is megismertem most, mint például A madáretető vendégei, ami nálam az aktuális kedvenc. Az énekek közül a 100 liba egy sorba a kedvence, ettől mindig egyből megnyugszik, altatónak pedig a Bóbitát szoktam neki énekelni.

Hol lehet megtalálni téged és találkozni az alkotásaiddal?

Egyelőre csak Instagramon vagyok jelen @milyen_kedves néven, de már nagyon rég tervezgetem, hogy csinálok honlapot és Facebook fiókot is.

 

“Dúdoljunk, daloljunk, énekeljünk” – Marcsi színes világa

Van egy ház Székesfehérváron, ahol az ének és a mondóka mellett a stresszoldás is helyet kap. Tóth Marcsi, a GyöngyHáz és Kacagtató foglalkozások megálmodója arról mesél, hogy miért is hozták létre mindezt egy helyen. Azt is megosztja velünk, mit tesz, ha akadályokkal találja szemben magát. És persze kedvenc gyerekkönyveik sem maradhattak ki.

87167254_481899249144672_4408710240590102528_nf

Fotó: HD Photo

Marcsi, mikor jött az ötlet, hogy létrehozzátok a GyöngyHázat?

Azt szoktam mondani, hogy Lucától kaptam a kineziológiát, Pancsitól pedig a Játszószőnyeget. Otthonülő kismamaként kezdtem el kineziológiát tanulni, valamint akkor végeztem el a gyermekpszichológia asszisztens képzést is. Jártam kapcsolati analízisre, amikor még Luca a pocakomban volt, majd utána is folytattam, hogy egy kicsit frissüljek. Viszont az történt, hogy közben rájöttem, hogy mivel én tanítom is a pszichológiát, valamint a főiskolán a pedagógia mellett pszichológiából is kellett szigorlatozni, nagyon ügyesen be tudom magam csapni. Tudtam azt is, hogy mit kell bekarikázni a személyiségteszteknél, hogy a nekem tetsző eredmény jöjjön ki. Tehát nem néztem bele a „tükörbe”, hanem inkább úgy fogalmazok, hogy „elnéztem a tükör mellett.”

Közben éreztem, hogy valójában nincs meg az egyensúly és a harmónia az életemben. Ekkor egy ismerősöm azt mondta: „Miért nem mész el kineziológushoz?” Először kételkedtem benne, nem is tudtam, mi az a kineziológia. Végül aztán elmentem, és az első húsz perc után, amikor gyakorlatilag megkaptam a tükröt az arcomba, és nem tudtam elfordulni, az egy nagyon nagy lépés volt nekem. Ekkor döntöttem el, hogy szeretném én is megtanulni ezeket a módszereket és ezáltal szeretnék másoknak is segíteni.

Létezik egy blogod Játszószőnyeg néven. Mesélnél erről egy kicsit?

Luca születése után négy és fél évvel érkezett Pancsi, akinek pedig a Játszószőnyeget köszönhetem. A Játszószőnyeg gyakorlatilag egy blognak indult, és most egy kicsit háttérbe szorult, mert kevesebb időm van írogatni. De él és működik, hiszen közben létezik a Kacagtató foglalkozás, ami most májusban lesz kerek egy esztendős.

A Kacagtató nem szól másról, mint hogy dúdoljunk, daloljunk, énekeljünk, ringassuk a gyerkőcünket. Azt gondolom, hogy attól kezdve, amikor már tudod, hogy ott növekszik az a pici élet a szíved alatt, dalolj, dúdolj, énekelj, mondj mesét neki.

Zenei gimnáziumba jártam, és a zene szeretete máig megmaradt: a férjem gitározik, én zongorázom. Lucával jártunk dalos-játékos foglalkozásokra, és gondoltam, mi lenne, ha én is csinálnék ilyet. Egyébként ekkor már egy családi ház volt az álmunk, és kifejezetten úgy kerestünk házat, hogy legyen egy kis nyári konyha kint, amit fel tudunk újítani ilyen célra.

A Kacagtató aztán hozta magával a baba-mama klubot, a Csacsogót. Szeretem megkérdezni a kismamákat, hogy mi az a téma, ami érdekli őket, mert akkor olyan előadókat hívok. Havonta egy alkalommal szoktuk megrendezni a Csacsogót. Volt már masszázs, előadás az illóolajokról, jártak nálunk Ki? – Ti & Mi!-ék, akik a hulladékmentes háztartásról beszéltek, de volt már színtanácsadás is Mengyán Eszterrel. A férjem, Milán most tanulja a Hellinger-féle családállítást, ez a téma is tervben van. Ő egyébként mediátor, úgyhogy mediációt is tartunk. Tehát gyakorlatilag a lányokkal kaptam meg ezeket a gyümölcsöket.

87036671_241094486902782_7975148862966857728_nf

Fotó: HD Photo

Találkoztál akadályokkal, amikor mindezt létrehoztátok, vagy minden gördülékenyen ment?

Amikor még csak Luca volt, kisebb rendelőket béreltem. Dolgoztam a Mentaházban, volt saját kis irodám, de nehezítette a dolgot, hogy az nem a miénk volt. Nehézség esetén azt szoktam mondani, hogy „feladom”, vagyis felküldöm az Univerzumnak. Ha nekem ez az utam, akkor sikerülni fog.

Ugyanígy volt a házunkkal is, mert ez nekünk a meseház. Bejöttünk, beléptünk, és azt mondtam: „Ez ránk vár. Ez a mi házunk! Ez maga a csoda.”  Meg is állapodtunk, de aztán az eladó visszalépett. Mondtam Milánnak: „Megnézhetünk mi száz házat is, de akkor is EZ a mi házunk. És ha ez a mi házunk, akkor a miénk is lesz!” És aztán csodák csodájára tényleg a miénk lett. Ha nehézségekbe ütközök, nálam az működik, hogy átgondolom, mi az, ami miatt esetleg még erre várnom kell. Lehet, hogy gyors vagyok és lassabbnak kéne lennem? Vagy mi az az ok, amiért ez nekem most nem sikerül vagy nem az én utam?

Hogyan tudod összeegyeztetni a munkát a családi élettel?

Jelenleg nagyon nehezen. December végén éreztem azt, hogy nagyon el vagyok fáradva. Tartottunk egy kis szünetet: hangolódtunk az ünnepre a családdal, ami nagyon szuper volt. Most januárban is azt éreztem, hogy nagyon belehúztunk. Sokan jöttek kineziológiai oldásra. Egyrészről rengeteg pozitív energiát kapok ilyenkor a kisbabáktól, de nem szabad elfelejtenem, hogy közben pedig sok energiát is adok. Nekem most a legfontosabb az, hogy Pancsi még csak másfél éves, és Luca is még csak iskolás lesz. Ott van a férjem, akire szintén szeretnék koncentrálni, meg hát magamra is.

Mert ha én nem vagyok rendben, akkor az egész egyensúly és harmónia felbomlik. Azt gondolom, és azt is tapasztalom, hogy a nő az, aki a “helység kalapácsa” egy családban. Ha én elfáradok, az minden területen meglátszik.

És most januárban egy kicsit elfáradtam. Ezért elvonultunk a Mátrába három napra. Nem sokat pihentem, de át tudtuk gondolni, hogy mi az, amit szeretnénk. Nagyon jó volt, hogy egyik este, amikor a gyerekek már aludtak, Milánnal meg tudtuk beszélni, hogy mi az, ami most fontos, mi az, amit el akarunk érni. Mindenképpen előre kell tervezni szerintem.

Azt gondolom, hogy minden akadály úgy győzhető le, hogy átgondolod, mi miért történt. Az is rengeteget számít, ha van melletted valaki, aki támogat. Milán nekem nagyon jó támogató erő, mert soha nem mondta azt, hogy „ezt ne csináld, ez butaság, hagyjad.” Ő is látja, hogy működik, szeretem, amit csinálok. Viszont most még a lányokra is figyelnem kell. Hiszen ezért vagyok itthon, de ezt is kitaláltuk már, hogy hogyan fogjuk megoldani. Nagyon fontos tehát, hogy egy családban az anya is jól legyen, mert ha ő nincs jól, az mindenre kihat: a gyerekre, a munkára, mindenre.

 

87049666_171859090916159_8905436773530730496_nf

Fotó: HD Photo

Mi volt a gyerekkori kedvenc meséd, mondókád vagy éneked?

Nekem nem nagyon olvastak mesét a szüleim gyerekkoromban, mert sokat dolgoztak. Amikor elkezdtem iskolába járni, és megtanultam olvasni, már sokat olvastam, de kifejezetten kedvenc mese nem jut eszembe. Viszont rengeteget énekeltünk anyukámmal.

Mindig el szoktam mondani, amikor a Kacagtatón jönnek az anyukák, és nem mernek énekelni, hogy a gyerkőcöknek az anyukájuké a legszebb hang.

Higgyétek el nekem, mert élő példám van rá. Anyukám nagyon sokat énekelt nekem, és tündérszép hangja volt. Luca születése után anyukám eljött, elkezdett énekelni az unokájának. Amikor meghallottam, kicsit meglepődtem, mert egyáltalán nem hasonlított arra a gyönyörű hangra, amire emlékeztem. Mondtam neki: „Anyu, hát hol van a te hangod?” Mire apukám válaszolt: „Miről beszélsz? Soha nem volt jó hangja.” A gyerekkori emlékeimben viszont gyönyörű hangja volt. Nekem egyébként az Erdő mellett estvéledtem volt a kedvenc énekem, a lányoknak is sokszor énekelem este. Főleg Pancsinak, mert vele estenként sokat mondókázunk és énekelünk.

Pont amiatt, hogy nekem nem nagyon olvastak, nekünk már nagyon sok mesekönyvünk van itthon, és rengeteget olvasunk. Egy ismerősöm mesélte, hogy ők mesével simítják el este a napot, és tényleg ez a legjobb szó erre. Elalvás előtt nálunk is mese van, Luca anélkül nem alszik el. Most A Titoktündér és a Lilla és Tündérbogyó a nagy kedvenc, valamint Pöttyös Panni. Illetve, amin még mi is jókat kacagunk, az Lázár Ervintől a Manógyár. Luca kedvence belőle a királykisasszony, aki le akar szokni a palacsintáról. Benedek Elek magyar népmeséiből is szoktunk olvasni, és sokáig terítéken volt a Mátyás, az igazságos is. Korábban a Kuflik voltak a nagy kedvencek, a Bogyó és Babócát pedig már kinőtte, de egy idő után már kicsit fárasztó is volt. Lucánál egyébként azt látom, hogy ha megszeret egy mesét, akkor újra és újra azt kéri. Volt, hogy próbáltam rövidíteni, de rám szólt, és elmesélte a kimaradt részt.

Hol lehet téged megtalálni?

Van egy honlapom, a gyongyhaz.eu, itt beleolvashattok a blogomba is. Facebookon Játszószőnyeg és Gyöngyház – Érzelmi stresszoldás néven találjátok az oldalaimat. Instagramon pedig @jatszoszonyeg néven vagyok fent. Elérhettek a +36 20 326 4412-as telefonszámon is. A foglalkozások és a kineziológiai oldás helyszíne Székesfehérváron az Olaj utca 70.

 

72961317_562885977814212_3464147499411832832_nf

Fotó: HD Photo

Könyvajánló a legkisebbeknek

Bár amellett, hogy a legkisebbek kétségkívül az általunk kitalált meséket kedvelik a legjobban, fantasztikus gyerekkönyvek is találhatóak a könyvesboltok polcain és a könyvárakban. De mit tartsunk szem előtt, amikor könyvet választunk számukra?

jonathan-borba-Z1Oyw2snqn8-unsplash (1)f

Először is, a gyerekek igényeit vegyük figyelembe. Másodsorban pedig, ha mi választunk mesét, akkor olyat válasszunk, amit jó érzéssel tudunk elolvasni a gyerekünknek. Rengeteg jó gyerekkönyv létezik, a cikkben néhányat emelek ki, de a lista természetesen még tovább folytatható. Lássuk, hogy életkoronként milyen típusú mesék közül érdemes válogatni.

Nagyjából egyéves kortól meghatározó fontosságúak az énmesék, amelyekben a napi eseményeket, történéseket meséljük el újra röviden. Ez segít a kicsiknek, hogy eligazodjanak a világban és biztonságot ad számukra, az esti mese rítusával együtt. A visszatekintést segítik a mesés beszélgetőkártyák is, amelyek egy-egy személyes vagy az adott napra vonatkozó kérdést tartalmaznak. Ha közösen mesélitek el a napot, gyermeked megtanulja például tudatosítani és megnevezni az érzelmeit és gyakorolja a szóbeli kommunikációt, kifejezésmódot is.

A gyerekek rendkívüli módon szeretik ebben az életkorban azokat a mesekönyveket, amelyeknek a szereplői hasonló kalandokban vesznek részt, mint ők maguk: például busszal utaznak, elmennek kirándulni, barátkoznak, születésnapot ünnepelnek és még folytathatnám a sort. Így talán érthető a rajongásuk a Bogyó és Babóca vagy a Kippkopp könyvek iránt.

Julia Donaldson Tölgyerdő meséi sorozatának nemcsak a grafikája igényes és humorral teli, hanem a benne szereplő rövid versikék is kiváló fordítással szerepelnek a könyvben. Nálunk személyes kedvenc volt a Nyuszi álmos című kötet, de a Bot Benő is rendszeresen előkerül.

DSC04776ff

A 2-3 éves korosztály körében nagyon népszerűek a rövidebb állatmesék és a láncmesék is, például A kóró és a kismadár (például a Grimm családi mesék című kötetben) vagy a Pórul járt állatok. A láncmesékben lévő sok ismétlődés kiszámíthatóságot és biztonságot jelent a gyerekek számára, a fokozás pedig fent tartja az érdeklődést. A mesében lévő ritmus és ismétlődés erőteljesen segíti a belső képalkotást, a fantázia használatát.

A másik kedvenc ebben az életkorban nálunk a Pettson és Findusz volt, ezért nem is csoda, hogy ma már kissé megviselt állapotban van. Órákig tudnék áradozni a benne található részletgazdag és egyedi stílusú rajzokról. A könyv sajátos hangulata magával ragadó. Az öreg Pettson és kandúrja, Findusz hamar rabul ejti a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. Kisebbeknek tökéletes választás az Ismered Pettsont és Finduszt? vagy a Merre van Pettson?, de a nagyobbaknak is tartogat hosszabb könyveket és érdekfeszítő, kalandos történeteket a zseniális svéd író, Sven Nordqvist.

Amikor bölcsődébe vagy óvodába kerülnek a gyerekek, és ezáltal fokozottabban a külvilág kihívásai állnak a mindennapjaik középpontjában, következhet például a klasszikus Piroska és a farkas vagy a Babszem Jankó (Grimm családi mesék). A sokszor félelmetesnek tűnő új helyzetek által kiváltott szorongással vagy félelemmel tudnak az ilyen típusú mesék segítségével szembenézni a gyerekek. A mese tehát visszaigazolja a gyerek szorongását, >>szóba áll vele<<, mintegy azt üzeni neki: tudom, hogy szorongsz és félsz, de ez érthető (…) A mese képei hozzásegítik a megértéshez, a feldolgozáshoz, (…) hogy újra és újra legyőzhesse a félelmeit.” – írja Vekerdy Tamás Érzelmi biztonság című könyvében. A mesehallgatás közbeni belső képteremtő tevékenység tehát kulcsfontosságú.

alyssa-stevenson-slpibXIhizI-unsplash (1)f

Nemcsak a könyvesboltokban, hanem a könyvtárakban is érdemes böngészni és nézelődni, mert sok könyvtárban rengeteg a választék a gyerekkönyvekből. Valamint olyan kincsekre is bukkanhatunk, amelyek már nem kaphatóak.

További könyvek a legkisebbeknek:

Hamarosan olvashatjátok a folytatást, amelyben a 3-6 éves gyerekeknek szóló könyvekről lesz szó. Addig is jó mesélést, meseolvasást!

Nálatok most melyik mese a kedvenc? Írjátok meg kommentben!

“Ez az egész egy óriási fantáziavilág” – Kata mesebeli tüllszoknyái

Gyerekkorotokban ti is elbűvölve néztétek a királylányos és a tündéres meséket, és arra gondoltatok, milyen jó lenne akár csak egy napra is ezeknek a szereplőknek a helyében lenni és közben lenyűgöző ruhákat viselni? Petneházy Kata, a ME&KA ruhamárka megálmodója egyedi tüllszoknyákat tervez és alkot. És hogy mi a titka? Minőségi anyagok, tökéletes kivitelezés és egy csipetnyi varázslat. 

86492487_191391925297288_6478916977279631360_n

Kata, mikor kezdtél el érdeklődni a divat világa iránt?

Gyerekkorom óta két álmom volt: az egyik, hogy táncművész és koreográfus legyek, a másik pedig, hogy divattervező. Kiskoromban vagy táncoltam, vagy pedig folyamatosan királylányos ruhákat rajzoltam. Anyukám ruhatárát mindig felforgattam: használtam, átalakítottam a ruháit, ami pedig már ki volt selejtezve, azokból levágtam és kézzel összevarrtam a darabokat. Amikor gimnáziumba kerültem, elkanyarodtam ettől a tervezői vonaltól. Egyébként felvettek a Kisképzőbe és a táncművészeti szakközépiskolába is 14 évesen, de anyukám azt mondta, hogy erős gimnáziumba menjek, és ha majd 18 éves koromban is úgy gondolom, hogy a művészeti pályát választom, akkor még mindig fogok tudni ezzel foglalkozni. Így gimnázium után a Magyar Táncművészeti Főiskolára mentem. Később, amikor egyrészt már olajozottan működött a tánctanári munkám, másrészt pedig éppen egy picit nehezebb időszakot éltem át, és hirtelen sok szabadidőm lett, újra elkezdtem foglalkozni a ruhatervezéssel. Úgy döntöttem, hogy nem szeretnék otthon ülni a sok szabadidőmmel és magamba roskadni, hanem inkább felhasználom ezt az időt arra, hogy elfoglaljam magam és valami új dolgot találjak ki. Így jött ez az egész, és ezáltal a másik álmomat is kiteljesítem és megvalósítom. Stylistként is végeztem, és később abból váltam ruhatervezővé.

Amikor elhatároztad, hogy ruhatervezéssel is szeretnél foglalkozni, és létrehoztad a ME&KA márkát, minden simán ment vagy jöttek esetleg akadályok?

Nem is tudom, hogy szerencsének hívjam-e, vagy minek lehetne nevezni, merthogy nagyon meg is dolgoztam érte. Mivel egyébként nekem egy jól kialakult egzisztenciális életem volt a tánctanári szakmámból kifolyólag, ezért igazából az „esélytelenek nyugalmával” indultam. Valójában csak elkezdtem textúrákkal foglalkozni. Tüllszoknyákkal kezdtem, és alapvetően tüllszoknya tervezőnek neveztem magam. Az volt az álmom, hogy mindenképpen szerettem volna magamnak egy tüllszoknyát, a Szex és New York, vagyis a Carrie Bradshow-s történetből kifolyólag is. Öt évvel ezelőtt még nem voltak itthon elérhető tüllszoknyák. Ha szerettem volna egyet, akkor különböző portálokon lehetett nagyon messziről beszerezni őket, persze rengeteg pénzért. Próbáltam egy ilyen helyről rendelni, de olyan rossz minőségű volt a szoknya, hogy nem is tudtam hordani. Stylistként akkor már aktívan a divatiparban tevékenykedtem, és arra gondoltam, hogy miért ne tudnék megtervezni egy tüllszoknyát vagy bármilyen szoknyát. Az egyediség volt az elsődleges célom. Utáltam, amikor megvettem a konfekciószoknyámat bármelyik nagyobb üzletben, és utána az utcán szembejött velem egy ugyanolyan. Ezért akartam magamnak új szoknyákat tervezni.

Emlékszem, tavasszal mentem az Ikeába a virágos, A-vonalú rakott szoknyámban és egyszer csak jönni kezdtek utánam a nők, hogy „Úristen, honnét van a szoknyád?” Mondtam nekik, hogy én terveztem és van egy ruhamárkám.

Majd szájról szájra terjedt a márka híre. Úgyhogy egyáltalán nem volt feszítő érzés elkezdeni. Sosem voltak elvárásaim, hogy mennyi eladást kellene produkálnom, nem is vagyok egy tudatos brandépítő. Az egyetlen, amire figyeltem, hogy mindig minőségi dolog legyen az, amit csinálok: minőségi alapanyagokból, tökéletesen kivitelezve.

87037673_1076921612700587_6457520429463502848_n

Mit szeretsz a legjobban a munkádban?

Egyrészt, ugye akkor kezdett el nagyon megugrani a márka, amikor az esküvői piac teljesen véletlenül kinyílt számomra. Volt egy barátnőm, aki nem akart nagy esküvői ruhát, ezért megkért, hogy csináljunk neki egy egyszerű, fehér tüllszoknyát és hozzá egy csipkebody-t. Mondtam neki hogy “hát jó, de senkinek ne mondd el, hogy én csináltam.” Szoknyatervező vagyok és nem szerettem volna body-kat készíteni, mert ez egy macerás dolog: sok korrekcióra, precizitásra van szükség, és időigényes is. Végül aztán elárulta, hogy ki csinálta a ruháját, így felkerültem minden egyes menyasszonyi portálra, és onnantól kezdve indult el a lavina. Folyamatosan hívogatni kezdtek a menyasszonyok. Ekkor lett szükség arra – mert ugye addig otthon egyeztettem, ha megrendelés volt –, hogy egy budapesti üzletet nyissunk. Nagyon szeretem a ráhangolódást a menyasszonyaimra, akiknek esküvői ruhát tervezek és alkotok.

Mindig úgy gondolok erre, mint A király új ruhájára. Nagyon érdekes, hogy persze próbálnak nálam, látják, hogy milyen minőségű dolgokat varrunk, de általában még csak le se kell rajzolnom nekik, hogy mit tervezek, vagy mit képzelek el számukra. Elmondom, hogy számukra mi lenne a legelőnyösebb, és milyen ruhát képzelek el nekik, de ugye ez a ruha ekkor még gyakorlatilag nem létezik.

Úgy tekintek erre, mint mondjuk egy mesemondásra a menyasszonyoknak, és közben elvarázsolom őket. Elmondom nekik, miért olyan esésű ruhát, miért olyan anyagot válasszanak, milyen legyen a kivágás. Mindig segítek a smink és a haj kiválasztásában is, tehát teljes egységben gondolkodom. Azt is szeretem, hogy totálisan rá tudok hangolódni a másik emberre. Számtalanszor előfordult, hogy valaki leült velem szembe, még nem is mondott semmit, és én elmondtam egy az egyben azt a menyasszonyi ruhát, ami szerintem jó lenne neki a személyisége, az alkattípusa, a színei alapján, és utána kiderült, hogy ő is ilyenre gondolt. Sokszor emiatt jönnek vissza és ezért ajánlanak. Ezt a részét például nagyon-nagyon szeretem.

A másik, amit nagyon szeretek, amikor eljutok az anyagboltba, ami olyan számomra, mint egy kincses világ. Feltárul az ajtó, és képes vagyok órákat ott tölteni. Közben a szemeim előtt megelevenednek az anyagokból a különféle szoknyák. Tehát ez az egész egy óriási fantáziavilág, amiben élek, és imádom. El tudom előre képzelni, hogy bizonyos textúrákból, anyagokból milyen szoknyát vagy ruhát szeretnék tervezni és alkotni, tehát formába tudom önteni ezeket az anyagokat. Nagyon élvezem, hogy mi lesz belőle, minden egyes alkalommal ugyanúgy izgulok.

79673167_1152955401570549_1998268276454457344_n

A gyerekkori kedvenc mesénk üzenete gyakran később is visszaköszön az életünk során. Emlékszel a kedvenc mesédre?

Több kedvenc mesém is volt. Nagyon királylányos vagyok egyébként, de sokáig próbáltam ezt a romantikus énemet háttérbe szorítani és elrejteni. Aztán rájöttem, hogy valójában egy roppant romantikus és abszolút a mai napig királylány vagyok. Emlékszem, hogy néztük a Magyar népmeséket is, de én ugye a Disney-mesék korában nőttem fel, és a kedvencem Ariel volt. Amelyik mese hercegnős és zenés volt, azokat általában imádtam. Ilyen volt A kis hableány, a Hamupipőke, a Csipkerózsika és A szépség és a szörnyeteg. Ezekben gyönyörű ruhák tűnnek fel, mindegyikben van báli motívum, valamint a hercegével is találkozik a főszereplő. A tervezés és az esküvői ruhatervezések által ez az oldalam nagyon szépen felszínre tud jönni. Amikor pedig arra van szükség, akkor kicsit logikusabb dolgokkal foglalkozom. Visszatérve a királylányos ruhákhoz, az én márkámban egyébként pont az a lényeg, hogy nincs abroncs, tehát ha valaki mondjuk nagy szoknyát kér, abba inkább 100 méter tüllt beleteszünk, ha kell. Semmiféle olyan kényelmetlen dolgot nem használunk, amit a klasszikus esküvői szalonok szoktak a nagyon királylányos ruhák esetében. Nálunk például nincs halszálka, nincs fűző, nincs abroncs, mert nem akarok kényelmetlen ruhákat készíteni, sokkal inkább természeteseket. Kővel kirakott, strasszos dolgok sincsenek. Van egy-két csillogó ruhánk, amelyek kicsit elegánsabbak, és klasszikusan, letisztultabban csillognak.

Hol lehet téged megtalálni, ha valaki ME&KA ruhát szeretne?

Van egy boltom Budapesten a Visegrádi utca 33-ban. Keddtől péntekig vagyunk nyitva 10-től 18 óráig. Én általában csütörtökön szoktam itt lenni, de bármelyik nap el lehet jönni körülnézni. Aki velem szeretne találkozni, csütörtökön 15 és 18 óra között mindig itt talál. Facebookon a ME&KA oldalon találtok meg,  Instagramon pedig @mekafashion.hu néven. A honlapomat itt tudjátok felkeresni: https://www.mekafashion.hu/

 

 

4 ötlet, hogy lelkesítő tevékenységekre találj

Miért jó rátalálni olyan tevékenységekre – legyen szó akár munkáról, akár hobbiról –, amelyeket szenvedéllyel és lelkesedéssel végzel? Mert új lendületet és új színt visznek a mindennapjaidba. Az alábbiakban néhány ötletet olvashatsz, amelyek segítenek ebben.

MI ÉRDEKELT GYEREKKORODBAN?

A coaching beszélgetéseken és az interjúk során is, amelyeket készítettem egyre több olyan példát látok, hogy valójában már gyerekkorban megjelenik az az érdeklődési terület, amely aztán majd felnőttkorban is örömteli élményt, lelkesedést jelent.
Emlékezz vissza, hogy kiskorodban milyen tevékenység jelentett örömforrást számodra!
  • Mit játszottál legszívesebben? Órákon át színeztél vagy rajzoltál? Iskolásat játszottál a babáiddal? Egész nap a mezőn bóklásztál?
  • Mit válaszoltál arra a kérdésre, hogy “mi leszel, ha nagy leszel?A kérdésekre adott válaszaidban mi a közös motívum? Az, hogy alkotni szerettél, vagy pedig felfedezni dolgokat, esetleg szerepelni és előadni? Valószínűleg ma is hasonló dolgok töltenek el örömmel.

rachel-o3tIY5pIork-unsplashfff

MILYEN TEVÉKENYSÉG AZ, AMI FELVILLANYOZ?

Mel Robbins amerikai motivációs tréner szerint ahelyett, hogy azt kutatjuk, mi a célunk és a szenvedélyünk, inkább kérdezzük meg magunktól, mi az, ami éppen felvillanyoz. Ha mostanában az a legfontosabb számodra, hogy újabb és újabb recepteket próbálj ki, akkor szakíts rá időt, és csináld! Ha pedig amiatt pattansz ki reggel az ágyból, hogy a munkádban szintet lépj, akkor koncentrálj erre, amíg meg nem valósítod!
Nekem a mostani időszakban például ilyen tevékenység, hogy visszatértem a blogíráshoz. Miközben összeszedem az információkat egy-egy témáról vagy meséről – azzal kapcsolatban, ami éppen foglalkoztat –, és felépítek egy bejegyzést, észre sem veszem, mennyi idő telik el.

HA BÁRMIVEL FOGLALKOZHATNÁL, MI LENNE AZ?

Tegyük fel, hogy egy varázslatnak köszönhetően soha többet nem kell dolgoznod, mert mindened megvan. Ha ez megtörténne, mivel foglalkoznál? Mivel töltenéd a napjaidat? Milyen tevékenységeket csinálnál a legszívesebben?
Könnyen elképzelhető, hogy éppen azt, amit eddig is, mert például a munkád egyben a hobbid is. Ha viszont nem, akkor sincs ok a csüggedésre. Ha csak a szabadidődben kerítesz rá sort, már az is örömteli élményeket és sikerélményt ad.

PRÓBÁLJ KI ÚJ DOLGOKAT!

Lehet, hogy olyan tevékenységben találod meg a lelkesedést, amit még nem is próbáltál.
Emlékszem, soha nem vonzott különösebben a scrapbook, egy hosszú téli szünet alkalmával mégis kipróbáltam. “Hogy lehet, hogy ez eddig nem jutott eszembe, miért nem próbáltam ki előbb?!” – hajtogattam utána folyton itthon. Később annyira szenvedélyesen vetettem bele magam, hogy egy blogot is indítottam és külföldi képeslapkészítő kihívásokon többször is nyertem, sőt, egy angliai magazinba is bekerült két képeslapom. Bár megmaradt hobbinak, de a mai napig feltölt, ha képeslapokat készítek és ajándékozok.

Ha válaszolsz a kérdésekre vagy kipróbálsz egy új dolgot, lesz egy útjelző táblád azzal kapcsolatban, hogy milyen tevékenységek töltenek el örömmel és lelkesedéssel. 
DSC031355fff

Az egyik saját készítésű képeslapom

“Fontos visszatalálni a kis közösségekhez” – Szervezés kicsiben és nagyban

Sándor-Sipos Viktória életének már régóta alappillérei közé tartozik a szervezés és a művészetek szeretete. Részt vett nagyszabású rendezvények lebonyolításában az Operaházban, kisgyerekes anyukaként pedig elhozta Székesfehérvárra a Pici Piacot, majd vállalkozó anyákból csoportot szervezett. Mesél a rendezvényszervezés látványos oldaláról, és ami mögötte van. Megosztja velünk azt is, hogy szerinte miben rejlik a női közösségek ereje.

83168644_214460779590488_4104987268861657088_nff

Fotó: Tóth Ferenc Márk

Viki, miért lettél rendezvényszervező?

A családom szerepe nagyon meghatározó volt ebben. A szülinapoknak, karácsonyoknak mindig megadtuk a módját, és az utazásainknak is. Ezeket közösen szerveztük meg. Meghatározó emlékem, hogy a szüleim a húgommal együtt bevontak minket a szervezésbe, úgyhogy valószínűleg ez lehetett a kiindulópont. Aztán később, a gimnáziumban is folyamatosan megtaláltam az ilyen jellegű feladatokat. Ekkor egy kicsit már elkezdett bennem tudatosodni, hogy szeretem csinálni. A Teleki Blanka Gimnáziumba jártam, ahol nagyon pezsgő élet folyt. Osztályműsorokkal készültünk, rengeteg kulturális eseményen vettünk részt, sőt még diákújságot is szerkesztettem. Tehát mindenfélében kipróbáltam magam. Később az ELTE andragógia szakán művelődésszervező diplomát szereztem, majd utána a BME-n elvégeztem a kommunikáció mesterszakot kulturális iparágak szakirányon. Minden munkám a szervezéssel és a művészetekkel volt kapcsolatos, mert a művészeteket is nagyon szeretem. Főként művészeti menedzsmenttel és rendezvényszervezéssel foglalkoztam. A kisfiam megszületése előtt pedig az Operaházból jöttem el, oda várnak most vissza rendezvényszervezőként.

Mi az, ami kihívást jelent neked ebben a tevékenységben?

A saját határaimon való túllépés és a komfortzónámból való kilépés. Konfliktuskerülő ember vagyok, részben ezért is általában békés úton és kedvességgel szeretem rendezni a dolgokat. És bizony, amikor az ember sokakat mozgat, és van egy cél, amit szeretne elérni, olyankor bele kell állni szituációkba. Ez néha nagyon nehéz. Folyton bizonyítani szeretnék magamnak is: hogy képes vagyok rá, meg tudom csinálni. Nagyon tanulnom kell a stresszkezelést is. A rendezvények napján már pozitívan hat rám az adrenalin, de az előző napok nagyon megterhelőek tudnak lenni. Amikor benne vagyunk egy bonyolultabb rendezvény szervezésben, akkor elgondolkodom, miért nem csinálok inkább valami kevésbé stresszes vagy kiszámíthatóbb dolgot. Az Operaháznak például nagyon sok kitelepülése van az Andrássy úton, és ott tényleg több ezer ember ül le és néz meg egy kivetítést, ami rengeteg munkával, sok stresszel és egyeztetéssel jár.

Amikor tanúja vagyok annak, hogy az emberek élvezik a csodálatos hangulatot – hiába tudom, hogy utána mennyi feladat vár még rám –, az nagyon jó érzés és feltölt.

Amikor látom, hogy mennyire szuper dolgot hoztunk létre, mennyien élvezik, szeretik és profitálnak belőle, rájövök, hogy ezért csinálom, és hogy mennyire megéri. Ez tart ezen az úton, ezen kívül pedig még saját magam fejlesztése. Persze vannak negatív dolgok, előfordult például, hogy egy idős néni esernyővel ütögette a VIP meghívottak hátát, és ezt is tudni kell kezelni.

A Pici Piac esetében pedig az a legnagyobb élmény, amikor sétálok mondjuk a Fő utcán, és látok valakinél egy ott vásárolt terméket. Néhány anyukával már köszönünk egymásnak az utcán. Jó érzés, hogy nálunk találták meg a kedvenc alvókát vagy a legpraktikusabb pelenkázótáskát. Közben az ott megismert gyerekeket is látom felcseperedni. Sok szeretetet kapok vissza a kiállítóktól is, nagyon szuper csapat.

Hogyan jött a gondolat, hogy kisgyerekes anyukaként is a rendezvényszervezésben bontakozz ki?

Egyrészt onnét indult, hogy már mindenkinek az agyára mentem a családban azzal, hogy elkezdtem mindent túlszervezni, például a kisfiam féléves szülinapját. Úgy éreztem, hiányzik az, hogy egy kicsit a szervezéssel foglalatoskodjak. Egyébként nagyon szeretek otthon lenni, megtaláltam magam a kisfiammal való együttlétben. Mindig nagyon felnéztem azokra az anyukákra, akik kisgyerek mellett dolgoznak és találják meg magukat. Azt hiszem, nagyon sokan keresztülmennek anyaként azon, hogy – akár a kényszer szüli, akár egy belső mozgatórugó – egy kicsit máshogy kezdik látni önmagukat. Sokaknál ez lehet egy teljesen új út, például amikor egy könyvelő varrással kezd el foglalkozni. Nálam ez nem volt teljes váltás, de mégis így terelődött a figyelmem arra, hogy anyaként vállalkozzak vagy hogy egyáltalán egy kicsit mást csináljak.

84530580_520181085288663_1941565289283977216_nf

Fotó: Faragó Adrienn

Mikor határoztad el, hogy szeretnéd elhozni Székesfehérvárra a Pici Piacot?

Mi Pesten éltünk, és amikor úgy döntöttünk, hogy kisbabával élhetetlen számunkra a IX. kerület – ráadásul a nagyszülőkhöz is szerettünk volna egy kicsit közelebb lenni –, visszaköltöztünk Fehérvárra. Egy alkalommal nyár közepén pont egy Pici Piacra mentünk, és elkezdtem panaszkodni a férjemnek, hogy otthon nincs Pici Piac. Két megállóval később a fejemhez kaptam, hogy „majd megcsinálom!” Mert egyrészt most képben vagyok a gyerekes témákkal kapcsolatban, másrészt a szervezés pont az én területem. Írtam Katona Eszternek, aki a Pici Piac „édesanyja”. Nagyon sokat egyeztettünk, és hál’ istennek összeértek az elképzeléseink. Így kezdődhetett el Székesfehérváron a Pici Piacok élete.

2019 nyarán volt az első székesfehérvári Mompreneurs találkozó vállalkozó anyukáknak, amelynek a lebonyolítása szintén hozzád köthető. Hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a közösséggel?

Nagyon hálás vagyok Eszternek azért is, mert ő volt az, aki az egyik megbeszélésünkön meghívott a Mompreneurs csoportba. Nagyon inspiráló volt olvasgatni a történeteket a Facebook-csoportban. Úgy gondoltam, én még nagyon „kicsi” vagyok ehhez, és még most sem tekintek magamra kifejezetten vállalkozóként, de éreztem, hogy ezzel jó lenne kezdeni valamit. Láttam, hogy már zajlanak regionális találkozók. Egy Pici Piacos posztnál aztán elkezdtek özönleni a kommentek, amiből kiderült, milyen sokan vannak Székesfehérvárról. Dellemann Erika, a Mompreneurs Facebook-csoport létrehozója odaírta egy hozzászólásban, hogy akkor miért nem szerveződünk. Aztán elteltek hetek, hónapok, amikor is eldöntöttem, hogy „üsse kő, próbáljuk meg.” Így kezdődött, és hál’ istennek szuperül indulgat – nyilván ez egy hosszú út lesz, mire kiforrja magát. Szerintem ez egy nagyon hasznos kezdeményezés. Sok értékes kapcsolatot kaptam tőle már most is. Remélem, hogy vissza tudok adni valamit a közösségnek és tudom segíteni a vállalkozó anyukákat. Mert nagyon speciális és nagyon sok kihívással teli élethelyzet dolgozó anyukának lenni, legyen szó akár a mindennapi logisztikáról, akár a lelki dolgokról.

Azért is tartom fontosnak egymás erősítését, mert nem tudom elképzelni, hogy a mi anyáink ezt hogyan csinálták jóval több tabu közt.

Szomorú érzés, amikor a nagymamám fájó szívvel meséli, hogyan kellett elválnia az anyukámtól, amikor pici volt. Nekünk sokkal több lehetőségünk van, és szeretném, hogy tudjunk beszélni ezekről a dolgokról. Mert nem egyszerű egy gyerek kezét elengedni. Nem egyszerű az, hogy bekerül bölcsődébe, óvodába, mellette pedig visszatalálj saját magadhoz. Jó lenne nem lelkiismeret-furdalással lenni egyik szerepünkben sem. És akkor a dolgok anyagi függvényéről még nem is beszéltünk.

84695488_614513862681448_4050158794397712384_nf

Fotó: Faragó Adrienn

Mit gondolsz, a női vállalkozói közösségeknek miben rejlik az erejük? 

Az, hogy tizenöten összeülünk és meghallgatunk egy előadást vagy hogy megbeszélünk egy problémát, persze tud működni, és jó is, mert nagyon fontos visszatalálni a kis közösségekhez manapság.

De amiben én leginkább látom az erőt, azok a kisebb együttműködések, amelyek születnek.

Gondolok arra, ahogy mi most leültünk beszélgetni, vagy nekem például Tóth Marcsival – aki a Gyöngyházat és a Játszószőnyeget létrehozta – nagyon jó kapcsolatom alakult ki, ami már túlnyúlik a szakmai kereteken. De például a csoportból került ki Pici Piacos kiállító is, mindannyiunk nagy örömére. Emellett egymás inspirálása is fontos.

Mindig kiderül, hogy nagyjából ugyanazok a problémáink. Közben pedig zúdul ránk például Instagramról az ítélkezés, attól függően, hogy valaki a tápszeres vagy az anyatejes táplálást részesíti-e előnyben, és még folytathatnánk a sort. De mindig találunk olyan problémákat, amelyek viszont mindenkinél ugyanazok. Fontos ezekről beszélni és elfogadni a másik véleményét is.

Ugyanez a vállalkozások terén is felmerül, például sokaknak az adminisztráció és a pénzügyi rész megy nehezebben. Többen alkalmazotti létből jönnek, ahol eddig csak a saját munkájukra kellett koncentrálniuk. Onnantól, hogy vállalkozó vagy, ott van a teljes pakk. Egy ilyen támogató közösségben az a jó, hogy vegyes területekről érkezünk, vannak pénzügyesek, marketingesek, vagyis szakmailag egymásra lehet találni. Az is jó, hogy egy-egy találkozó alkalmával 1-2 órára kizökkenhetünk a mindennapi dolgokból és hasonszőrűekkel lehetünk. Az pedig már mindenkin saját magán múlik, hogy mennyit tud kihozni belőle.

A gyerekkori kedvenc mesénk üzenete sokszor végigkíséri az életünket. Neked volt kedvenced? És most melyik mesék vannak terítéken nálatok?

Konkrét kedvenc mesét nem tudok említeni, de arra emlékszem, hogy a diavetítést imádtam. Egyik nagy kedvencem, amit most sikerült a kisfiamnak is beszerezni – és felnőtt fejjel azért már átfogalmaztam néhány mondatát –, az a Zsuzsi segít anyukának című mese. A fognyűvő manócskát és az Illemberkét is szerettem. Nagyon közel állnak hozzám a Disney-mesék, de nem feltétlenül a teljes történet, hanem inkább a karakterek, valamint a csodálatos látványvilág. Élénken él bennem az első moziélményem, ami az Oroszlánkirály volt, később felnőtt fejjel azonban már végigbőgtem. A kedvenc Disney-karakterem Alíz és a többi karakter az Alíz csodaországban című meséből. Ahogy most a kisfiammal fedezzük fel a meséket, nagyon szeretem a kortársakat, különösen a Kuflikat, szerintem zseniálisan megalkotott kis lények, de Dániel András összes könyve jöhet. Most már mindent tudok egyébként a markolókról, ez számomra új kapu a mesék világába. Nagyon érdekes felfedezés volt számomra, hogy a “kisfiús” történetek nagyjából ugyanazok, mint az enyéim voltak, csak a szereplők mások.

84056967_180940139783518_7372811181813137408_nf

Fotó: Tóth Ferenc Márk

“Vannak csodák, de tennünk kell értük” – Livi gyógytékája

A mesékben és a mondákban, de a mindennapokban is gyakran találkozunk a növények gyógyító hatásával. Kelemen Lívia gyógynövény-terapeuta, a Biotitok Gyógytéka létrehozója Balatonfüreden várja a hozzá forduló gyerekeket és felnőtteket. Az interjúból kiderül, hogyan lett a hobbija egyben a munkája is, és hogy közben milyen akadályokon sikerült túljutnia. Valamint arról is mesél, hogy az álmainkkal, céljainkkal kapcsolatban érdemes a szívünkre hallgatni.

82763245_455058808706270_4727048891537555456_nf

Honnét ered az érdeklődés a gyógynövények iránt? Mikor ismerted fel, hogy számodra ez különösen fontos téma? 

Édesanyám volt ebben meghatározó személy. A könyvespolcunkon rengeteg gyógynövényes és természetes egészséggel kapcsolatos könyv sorakozott már gyermekkoromban. 12-13 éves korom óta töretlen a gyógynövények iránti lelkesedésem.

A növények gyógyító ereje napjainkban is megnyilvánul, sőt a gyógynövényeknek külön tudományuk van. Mikor gondoltál rá először, hogy hivatásszerűen is a gyógynövényekkel szeretnél foglalkozni?

Úgy érzem, hogy ez valahol mélyen mindig is bennem élt vágyként. Az egyetemi éveim alatt kristályosodott ki bennem igazán az érzés, így az egyetemmel párhuzamosan, 2006-ban megszereztem a fitoterapeuta természetgyógyász szakképzettséget. Idén már 9. éve dolgozom gyógynövény-terapeutaként. 2019 év elejétől a Gyógytékában elkülönített kis kuckóm hivatalosan is természetgyógyász rendelő, itt fogadom a hozzám forduló pácienseket.

2012-ben létrehoztad a Biotitok Gyógytékát. Voltak esetleg akadályok, nehézségek, amikor elindultál a célod megvalósításának irányába? Ha igen, mi segített, hogy túljuss rajtuk?

A fizikai szinten minden gyönyörűen alakult, egyik lépést követte a másik. Az „akadályok” bennem voltak, félelmek formájában. Viszonylag hamar rájöttem, hogy sok esetben ezek nem is a saját félelmeim voltak, hanem a környezetemben élő embereké. Amikor erre rájöttem, könnyebb volt elhatárolódni azoktól az érzésektől, amik nem is tartoztak hozzám.

Mi az, ami nap mint nap továbbra is ezen az úton tart téged?

A kisebb-nagyobb sikerélmények, a vendégeimtől kapott pozitív visszajelzések mind erőt adnak a nehezebb napokon is. Azt hiszem, elmondhatom, hogy a munkám egyben a hobbim is, amit szenvedélyesen szeretek. Ez a belső érzés, elköteleződés is segít nap mint nap. 

Mit üzensz azoknak, akik szintén szeretnék megvalósítani az álmaikat, céljaikat, de még az út elején tartanak?

Azt üzenem, hogy csak a saját szívükre hallgassanak, és ne vegyék magukra mások félelmeit, csalódásait, kudarcait.

Ha a zsigereikben érzik, hogy jó úton haladnak, akkor tegyék meg bátran egyik lépést a másik után, mert az ilyen utakat áldás kíséri.

Hiszem, tudom, hogy vannak csodák, de tennünk kell értük.

Kiknek érdemes hozzád fordulni és hol találhatnak meg téged az érdeklődők?

Sokféle problémával találkoztam már az elmúlt évek alatt, ezek közül kiemelném, hogy nagyon sok a bőrprobléma (pl. ekcéma), az emésztőrendszeri megbetegedés, de daganatos betegekkel is dolgozom együtt. Sok gyermek kliensem is van, akiket a szüleik a tanulási, viselkedési problémák, beilleszkedési nehézségek miatt hoznak el. Különösen ezekben az esetekben nagyon nagy hasznát veszem az egyetemi pedagógiai és pszichológiai ismereteimnek.

A legtöbben konkrét fizikai panaszokkal keresnek meg. Ők vagy a gyógyszeres kezelést szeretnék idővel mellőzni, vagy a gyógyszerek mellékhatásait szeretnék csökkenteni. Nagyon gyakori az az eset, amikor a nyugati orvoslás szemszögéből tekintve „egészséges” a vendég, hiszen jó a vérképe, nincsen kimutatható probléma, ám az illető mégsem érzi jól magát, s a kipróbált gyógyszerek nem használtak.

Személyesen megtalálható vagyok a balatonfüredi Biotitok Gyógytékában (Balatonfüred, Kossuth u. 19.); virtuálisan a honlapomon – www.biotitok.hu – és a Facebook oldalamon – www.facebook.com/Biotitok – lehet ismereteket gyűjteni, tájékozódni.

82950202_108233370620299_5926676490451156992_nf

Fotó: Ostorházi Helga

Gyapjúpamacsból elbűvölő tündérek – Dóri varázslatos alkotásai

Gondoltál már arra, milyen jó lenne belevágni egy új dologba? Dobó-Jánosi Dóra, a Lanador gyapjú babák megálmodója gondolt egyet, és megtanult varrni, majd nemezelni. Ma pedig már mesésen szép babákat és díszeket készít tűnemez technikával. Az interjúban mesél arról, hogy mi ad számára ihletet, és hogy anyaként hogyan tudja összehangolni munkáját a gyerekek napirendjével. Valamint beszél arról is, hogy mennyire fontos meghúzni a határokat, és néha nemet mondani.

ddfgdgdfgfhff

Honnét ered az érdeklődésed a tűnemezelés iránt?

Az alkotás szeretete mindig is része volt az életemnek. Például kifejezetten szerettem az aktuális évszaknak megfelelő dekorációkat magam elkészíteni a lakásba, de kipróbáltam a kötést, a horgolást és díszítgettem apró tárgyakat dekupázs technikával. Az első kislányom születése után kb. fél évvel jött egy ötlet, hogy “milyen jó lenne varrni.” Így születésnapomra kaptam egy varrógépet. Mindezt úgy, hogy életemben nem ültem varrógép előtt, azt sem tudtam, hogyan kell befűzni a cérnát. Ha úgy tetszik, autodidakta módon tanultam meg varrni, a saját félresikerült ruhadarabokból tanulva. Mindenféle ruhát varrtam a kislányomnak, de még játékbabát is. Élveztem az egész folyamatot. Már ekkor többször eljátszottam a gondolattal, hogy milyen jó lenne egy vállalkozás, ahol alkothatok. Nagyon sokat böngésztem a neten kreatív hobbikkal kapcsolatban, főleg a Pinteresten.
Talán épp a babavarrástól indult egy keresés, ahol is felbukkant egy tűnemez baba, pontosabban a címben needle felted volt. Először azt sem tudtam, mi ez, elképzelni sem tudtam, miként működik. De valahogy megfogott. Elkezdtem utánaolvasni, majd rátaláltam egy külföldi (talán spanyol) videóra, amelyben bemutatták a technikát.

Ámulva néztem, ahogy a vattaszerű gyapjú pamacsokból miként lesz egy elbűvölő tündér csupán egy tű segítségével. Azt éreztem, hogy ezt nekem is azonnal ki kell próbálnom.

Másnap nyakamba vettem a várost, felkerestem több üzletet, és sikerült három színt vennem és egy tűt. Gyermeki izgatottsággal, a videót újra és újra megnézve elkészült az első babám. Hihetetlen érzés volt.

Mikor gondoltál rá először, hogy nem csak hobbiként szeretnél vele foglalkozni?

Az első babákat megmutogatva a családnak és a barátoknak, nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam. Ami végül is elindított nem sokkal ezután, az az első megrendelés volt, amit a barátnőmtől kaptam. Azóta is hálás vagyok neki. Egy 5 fős családi portrét kért, ajándékba szerette volna adni születésnapra. Hitt benne, hogy meg tudom csinálni és ez lendületet adott. Igazi technikai kihívás volt ez az elején, hiszen a csepp alakú tündérekhez képest, jóval összetettebb feladat volt. Nagy sikere lett, és ekkor éreztem, hogy ezt most meg kell próbálnom. Ha nem jön össze, akkor is tálaltam egy csodás hobbit!

A Pici Piacon is megtalálhatóak voltak az alkotásaid. Milyen érzés, hogy ennyien érdeklődnek a termékeid iránt?

Természetesen nagyon jó! Jó azt érezni, hogy másnak is érték, amit készítek. Szeretem, amikor a felnőttek egy kicsit újra gyerekek lesznek a standomnál. Fürkészik, hogy vajon meglelik-e saját hasonmásukat, és bizony volt már rá példa, nem is egyszer.

82514702_546111322652011_536519884322897920_nffff

Az alkotásaidon is látszik, hogy óriási lelkesedéssel és szenvedéllyel készíted őket. Mi adja számodra az ihletet?

Szinte az összes baba megrendelésre készül. Ez esetben legtöbbször pontos személyleírást, sokszor fotót is kapok az ábrázolni kívánt személyről. De ez nem feltétlenül elég.

Kell, hogy az emberben benne legyen az a kreatív energia, amitől ez az egész működik.

Nem egy gyártósorról van szó, így volt arra példa, hogy technikailag már rutinosnak mondható babát többször szétszedtem, újrakezdtem, mert egész egyszerűen nem akart úgy alakulni a gyapjú a kezeim között, ahogy azt szerettem volna. A megrendelések mellett természetesen vannak inspirációnak szánt összeállítások is. Gyakorlatilag bármi adhat ihletet, akár egy szín vagy élethelyzet, vagy éppen egy mesekönyv illusztrációja, hétköznapi tárgyak. Nagyon sok új ötletem támad, amelyekből persze nem valósul meg minden. Van, hogy nincs kitalálva a teljes karakter előre, de például tudom, milyen hajat szeretnék neki, és onnan épül tovább. Egyszer a Pici Piacra készítettem babákat, el is készült egy sötétkék ruhás baba, nem volt még haja sem. Ahogy nézegettem, forgattam, megállapítottam magamban, hogy olyan a színe, mint az éjszakai égboltnak, így elkészült egy bolygókat megjelenítő univerzum baba. Szóval az effajta gondolatáramlás abszolút jellemző rám. Egyik dologról eszembe jut egy másik és így tovább, a végén már egészen messze járok, de mégis összekapcsolható az eleje és a vége.

Mióta elkezdted ezt az utat, szembesültél esetleg nehézségekkel, akadályokkal? Ha igen, mi segített, hogy túllendülj rajtuk?

Különösebb nehézségekbe nem ütköztem. Ez a tény is csak megerősít abban, hogy jó úton járok! Azonban, mint minden anyukának, aki kisgyerek mellett dolgozik, a családdal való összehangolás az egyik legnehezebb feladat. Ez talán a kézműves vállalkozókra különösen igaz, hiszen nincsen egy külső helyszín, ahova elvonulnánk 8 órát dolgozni és utána átadjuk magunkat a családnak. Az én esetemben elárulhatom, hogy várakozásaimon felüli tempóban halad a vállalkozásom. Szerencsére. De nehéz volt az egyensúlyt megtalálni és még tanulom most is, de már jó úton haladok, úgy érzem.
Két lányom van, a kicsi most kétéves, itthon van velem. Így napközben főleg a délutáni alvása alatt tudok dolgozni, illetve késő este, altatás után. Néha nemet kell mondani, ami nekem meglehetősen nehezen megy. Kellenek szabályok, amit magamnak kell kialakítani, nem könnyű. Segítséget a családomtól és a barátaimtól kaptam. Elsősorban pedig a férjemtől, aki támogat, biztat.

Mit üzensz azoknak, akik szintén belevágnának egy új dologba, de még bizonytalanok?

Hallgassanak a megérzéseikre! Egy új dologba belevágni mindig izgalmas és egyben ijesztő érzés is. Döntéseket kell hozni. Ehhez kapcsolódik egy idézet, amit a napokban olvastam. Nem tudom pontosan idézni, de valahogy így szólt:

Ha két lehetőség előtt állsz, dobj fel egy érmét, míg a levegőben van, észre fogod venni, hogy melyikben reménykedsz.”

Hol találhatnak meg téged az érdeklődők?

LANADOR néven találtok meg a Facebookon, illetve az Instagramon is mint lanador _nemez.

83090062_611119866123822_1818281255234437120_nf