A cet gyomrában

A vizek torkomig hatoltak, körülvett a mélység, hínár borítja fejemet a hegyek tövében. Leszálltam a föld alatti országba, a régmúlt idők népei közé.”
(Jónás könyve)
 

A tenger egyik legnagyobb állata a víz hatalmát, a regenerációt és a megújulást jelképezi. A köztes létet is képviseli halál és újjászületés között. Szimbolikája egyaránt megjelenik a keleti és a nyugati népek történeteiben és hagyományában.

steve-halama-324713-unsplash.jpg

A bálna vagy más néven cet rendkívüli tiszteletnek örvend azoknak a tengerparti népeknek a körében, amelyeknek jóléte tőle függött. Japánban például a Kogandzsi szentélyben vadászatban kimúlt bálnák szellemeit tisztelték. Alaszka sámánjai pedig szintén a tenger óriásának szellemét idézték meg szertartásaik alkalmával.

Három nap és három éjjel” a cet fogságában

Az egyik legismertebb történet, amelyben bálna szerepel, a bibliai Jónás története. Ő az a próféta, aki először el akart menekülni Isten parancsa és a rá bízott feladat elől, miszerint figyelmeztesse Ninive lakóit, hogy letértek a helyes útról. Miután megtagadta küldetését, tengeri utazása során lenyelte egy nagy hal, ami feltehetően egy cet volt.

Miért volt fontos ez a kényszerű elvonulás?

  • Egyrészt, mert ennek során szembe kellett néznie mély belső lelki tartalmaival, félelmeivel, ösztöneivel, amelyre a hétköznapok során valószínűleg nem volt alkalma.
  • Másrészt, elvégezhetett egy belső összegzést, amely után mégis tudatosan vállalta küldetését.

Jónás három napot és három éjjelt töltött a hal gyomrában. A hármas szám az egységet és a teljességet szimbolizálja, ami létrejött a kényszerű elvonulás után. Emellett arra is utalhat, hogy testi, lelki és szellemi szinten is megszületett a prófétában az egység.

paul-volkmer-299704-unsplash

Rejtett mélységeink

Az égbolton a cet csillagkép emlékeztet bennünket arra, amely Jónás életében is meghatározó volt. Azt üzeni számunkra, hogy időnként érdemes elvonulni, és belső számvetést készíteni. Mindezt úgy, hogy ilyenkor a külvilág hatásai minél kevésbé érjenek el minket. Lehetőleg ne tűzzünk ki konkrét célt előtte magunk elé, Jónás próféta sem tudta ugyanis előre, hogy mi lesz a “kalandja” vége.

A tenger, ahol a halak és a bálnák laknak, a tudattalan szimbóluma is. Rejtett mélységeink megismerése kapcsolódik hozzá. Kapcsolatba lépni például eddig félelmetesnek, torznak tűnő tulajdonságainkkal, és lassan elfogadni azokat belső munkát igényel. Megéri, hiszen Jónás is lelkileg újjászületve, feladatát felismerve és tudatosan vállalva került ki végül a szárazföldre.

Ha nem is három napra, legalább három órára érdemes időnként magányosan elvonulni valahova, ahol csend van. Hogy aztán hasonlóan Az aranytulipán című népmese főhőséhez, otthonosabban mozogjunk belső világunkban. Ő ugyanis “szépen leballagott a halnak a hasába, s ott úgy sétált fel s alá, akár egy palotában.

2018-07-20_2136

Cet csillagkép (Forrás: Stellarium)

Forrás:
Benedek Elek összes meséi
Biblia
David Fontana: A jelek és szimbólumok titokzatos világa
Paksi Zoltán: Égi utak csillagüzenetei
Szimbólumtár (Balassi Kiadó)