Segítő állatok – A medve

„Miután kimerítetted mindazt, amit az üzletből, a politikából, a mulatságokból és minden efféléből kaphattál – azt találod, hogy ezek egyikéből sem nyersz végső kielégülést és ezek mind mulandóak – mi marad hát? A természet.” (Walt Whitman)

„Én se lettem csöppet se szelídebb, én is lefordíthatatlan vagyok, / A világ tetői fölött harsogom el barbár kiáltásaimat.” (Walt Whitman)

Szívesen töltenék hosszabb időt a természetben, közel az erdőhöz, a növényekhez. A mai kor embere is titkon szeretne visszatérni valamilyen formában az ősi természethez. Egyre népszerűbbek az olyan könyvek, amelyekben a főszereplő a vadon mélyén egy tanító segítségével kerül közelebb a saját magában élő Természeti Emberhez, ilyen például Dan Millman A békés harcos szent utazása című könyve. Vagy gondoljunk a Spirit Weavers Gatheringre, amelyen nők vesznek részt azzal a céllal egy kaliforniai fenyőerdőben, hogy egyensúlyba kerüljenek önmagukkal, tanuljanak egymástól, és hogy megismerjék az anyatermészet birodalmát.

A Természeti Ember vagy Vad Ember archetípusa az ösztönösséggel, az energikussággal és az intuícióval áll kapcsolatban. Lakhelye az erdő, amely a természet titkait rejti. Ez egy civilizációval ellentétes, ismeretlen világ, amelyben a sötétség és a természet erői uralkodnak. A beavatás helyszíne is lehet.

Az erdő a Természeti Ember mellett az állatok lakóhelye is, ahol akár még a Medveemberrel is találkozhatunk… Az állatok meghatározó szerepet játszanak a szimbolikában, hiszen már az ősi barlangfestményeken is megjelentek. Az ősi kultúrákban hittek abban az emberek, hogy ha magukra veszik egy állat bőrét, akkor annak az állatnak az erejével rendelkezni fognak. A totem pedig a vallásosan tisztelt állatot (vagy növényt) ábrázoló tárgy volt. Az állatoknak a mesékben legtöbbször segítő szerepük van, segítő „lélekrészeinket”, ösztöneinket jelenítik meg.  Ha a főszereplő megszelídíti őket, akkor utána a szolgálatára lesznek.

A medve a barlangfestmények gyakori szereplője. Mivel két lábra tud állni, mint az ember, az amerikai indiánok rokon lényként, illetve az emberek őseként tisztelték. A hatalom, az uralkodás és az erő jelképe, gyógyító erőt is tulajdonítottak neki. Ősi tiszteletére utalnak totemisztikus nevei, pl. Nagyanyó, Erdei Öreg.

 

A TERMÉSZETI EMBER ÉS A MEDVE MEGJELENÉSE A SCHMITKE CÍMŰ FILMBEN

 

A Schmitke című film szerintem jól kifejezi, hogyan tud a mai kor embere visszatérni a benne élő Természeti Emberhez és hogyan tudja az állatok szimbolizálta ösztöneit a saját szolgálatára fordítani. A főszereplő, Schmitke úr egy újságcikkben olvas a Medveember legendájáról, aminek később a részese is lesz: „A Medveember éhezett, és megpróbált visszaszökni az erdőbe.” És innentől különös dolgok történnek. Álmában egy sejtelmes erdőben sétál, és furcsa hangokat hall: a természet hangjait.

Az 57 éves szélturbina mérnök nap mint nap bejár dolgozni a munkahelyére, de a főnöke szerint igazából „nem csinál semmit”, legalábbis semmi jelentőségteljeset, az élete sivár. Majd elküldik Csehországba, hogy javítson meg egy régi szélturbinát.

„Erdő. Vadon. Ahol a férfi még férfi lehet.”

Sofőrje által újra hall a Medveember legendájáról, ami láthatóan nagyon érdekli őt. Vonzza a történet, és már egy medveprém sapka is megjelenik a filmben. Talán egyre közelebb jár a legendabeli Medveemberhez?

A szélturbinát, amit meg kell javítania, tényleg siralmas állapotban találja. Ez hűen tükrözi az ő állapotát is. A malom (vagy turbina) a sors és az örök visszatérés szimbóluma, és azzal, hogy ez lelassult, illetve végül le is állt, azt jelképezheti, hogy ez így nem megy, vagy nem mehet tovább, nincs már energia. A gépet a szél hajtja, vagy legalábbis hajtaná, ami egy aktív, férfias elem, ahogy a levegő is. Kínában például a mindent betöltő életerőként ismerik (csi). De mi történt, hogy ez az életerő nem hajtja már a főszereplőt? Talán túlságosan racionálisan, objektíven szemléli a dolgokat, a gondolkodó funkció túlsúlyba került nála, ami szintén a levegőhöz kapcsolódik. Intellektuálisan akarja megoldani a dolgokat, és az érzelmeit nem veszi figyelembe. A cseh kisvárosban ugyanis nem beszél túl barátságosan az emberekhez, és egy még egy kis időre sem ül le közéjük, hogy szórakozzon, inkább aludni megy. És az álma üzen neki…

Belső iránytűje, a GPS, jelezni kezd. Vezetés közben folyton be akarja őt irányítani az erdőbe, Schmitke úr azonban – racionális ember révén – természetesen nem megy be a rengetegbe, az intuíció és az érzelmek birodalmába, ami számára veszélyesnek és félelmetesnek tűnik. Ekkor lép színre a „Természeti Ember” archetípusa, ahogy a való életben is történni szokott, hogy segítsen. Nem meglepő módon ő egy geológus (a föld alatti világ az érzelmek és az ösztönök területe).  Az intuíciót képviseli: „Megtaláljuk egymást, ha szükségünk lesz rá” – mondja a rémült Schmitkének, aki csak annyit felel: „Tönkrement a navigációm.” Az eddigi működésmódja, a gondolkodás ugyanis valóban felmondta a szolgálatot, nem érti, mi történik körülötte, kollégája ugyanis eltűnt, a GPS pedig nem mutatja a visszautat.

„Odalent sötétség van, mérnök úr.”

Egy nagyon kifejező, ősi és varázslatos jelenetnek lehetünk ezután tanúi. A geológus bevezeti Schmitkét az erdőbe: a lélek, a tudattalan és az ösztönök világába. Felhívja a figyelmét, hogy „veszélyes lehet itt”, vigyázzon, hova lép, mert „a látszólag mozdulatlan föld változik.” Leereszkednek a föld alsóbb rétegeibe, így sikerül kapcsolatot kialakítani a tudat és a tudattalan között. Vizet találnak, és ez a sokat sejtető momentum bizakodásra ad okot: a víz az érzelmek szimbóluma, valamint a változásé is: valami újnak a megszületését vetíti előre. A geológus még figyelmezteti főszereplőnket, hogy ne hagyja magát elterelni a saját útjáról. És lehet, hogy ez az út a Medveemberhez vezet? Ekkor eltéved, és félelmében ordítani kezd, amitől zengeni kezd az erdő. Rátalált valamire: a vad és nyers energiára (ami nem egyenlő az erőszakossággal).

„Ki van ott?”

Schmitke úr ezután felébred, és minden kezdődik elölről. A GPS megint jelez: „Ha lehetséges, forduljon meg.” Felmászik a turbinába, most sem tudja megjavítani, és tehetetlenségében újra csapkod és ordít. Szabadjára engedi a benne lévő dionüszoszi energiát. Ezután visszamegy a kocsmába, de most már sokkal barátságosabban viselkedik. Eszik, sört iszik, sőt még dohányzik is. Végre visszatért a „földre” és a jelenben él. Felveszi a medveprém sapkát, motorra ül, és most már tudatosan elindul az erdő felé. Most már megvan a bátorsága, hogy továbbmenjen, és szembenézzen azzal, amit a sötétség mélyén talál. Valaki vagy valami ül az egyik fánál, csak a feje látszik, amin bunda van. Egymásra néznek: Ő AZ. Schmitke úr ül a fánál, fején a medveprém sapkával. Megtalálta magában a Medveembert. Rátalált saját életenergiájára. A benne lévő „medve” már nem éhezik, hanem az “erdőben” van, ahol lennie kell. Visszatalált a forráshoz, az ősi erőhöz és energiához. A jelenben él és kapcsolatba került a misztikummal. A sötétség ekkor megszűnik az erdőben és világos lesz: ha tudatosítjuk mélyről jövő megérzéseinket, ösztönös késztetéseinket, kreativitásunkat és foglalkozunk velük, akkor a segítségünkre lesznek.

És Te kinek a hangját hallod az erdőből? Melyik állat ösztönös tudására van most szükséged?

„Valami kimondhatatlan varázsa van, ha az ember a szabad ég alatt él.” (Charles Darwin)

Ha érdekel a Vad Ember és a Természeti Asszony archetípusa, olvasd el:

• Robert Bly: Vasjankó
• Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok
• Richard Rohr: A férfi útja I., II.

A Schmitke című német-cseh filmet (magyar felirattal) pedig a Cinemax csatorna szokta vetíteni időnként, érdemes megnézni!

Májer Ágnes, meseterápiás szakember és coach